Indulok futni az erdőbe. Ismerős terep, gyakran járok ide, szeretem. Süt a nap, enyhe szellő lengedez, kellemesen langyos idő van. A talaj teljesen száraz, az egy hete hullott esőnek nyoma sincs (vajon szegény állatok, madarak, hogyan jutnak vízhez ezen a környéken?). Amikor indulok, még hallom az autókat, aztán ahogy távolodom a parkolótól, már csak az erdő hangjai. És a futásomé. Figyelek. A lépéseim, a talajra érkező cipő hangja, ahogy egy-egy lehullott falevél roppan, zizzen alatta, vagy sercegnek az apró kövek a porban. Körbenézek, a fák és bokrok itt-ott már színesednek, de azért inkább még a zöld szín dominál. Az emelkedőn jobban hallom a lélegzetem, de legalább annyira a magas fák szél mozgatta lombjának susogását. Elnézek jobbra, friss tarvágás. Sajnálom picit a fákat, a látvány sem tetszik, túl üres. Szembe velem három őz szökken át az úton, éppen hogy észreveszem őket. Hirtelen melegség tölt el, mosolyra húzódik a szám. Jó itt. Örülök hogy itt lehetek. Nemsokára vége az emelkedőnek, érzem hogy változik minden: nyúlnak a lépéseim, lassul a lélegzet, más a hangja mindennek. Aztán a kis házikó az erdő közepén, furcsa valami a szememnek: mintha az a kis fedett beálló eddig nem lett volna ott a kerítés mellett. Pedig sokat járok erre. Hm. Tovább futok, bevillan, hogy innen szoktam magamban azt mondani hogy “most jön a kellemesebb rész, mindjárt felérek a tetejére”. Ettől kicsi nyugodtabb leszek. Nézelődök, jobban figyelek a légzésemre. Egyszer csak felerősödnek a hangok is amiket hallok: bogarak zümmögése, madarak éneke. Néha ismét a szél, a fák, a lombok. Nemsokára valóban felérek, itt az ismerős kerítés, megállok. Nagy sóhaj, mély levegő. Elégedettség. Jó érzés, hála hogy itt lehetek. Ki is mondom hangosan: hálás vagyok, azért hogy ezt megtehetem, hogy itt lehetek. Elmajszolom a kis gyümölcsszeletet, pár korty víz, irány a lejtő. Szeretem a suhanást lefelé. Rábízom magam a lábaimra, a tapasztalatomra. Nő a tempó, szökellek, kerülgetve az úton a víz által kimosott részeket, a kisebb-nagyobb köveket, gödröket. Eszembe jut, itt gyakran szoktak felfelé jönni, talán ma is lesznek? Nemsokára megkapom a választ: egy idős pár, beszélgetve jön velem szembe. Milyen jó lehet nekik. Leérek, kanyar, híd, patak. Már megint beparkoltak az ösvényre. Nem baj, kikerülöm, irány vissza a hegyre. Eszembe jut, most jön az a rész, ahol mindig kellemes hűvös szokott lenni. Várom. Odaérek, jólesik. Ahogy megyek felfelé, érzem, hogy mindaz, ami miatt jól érzem magam, az pontosan az, ami ott és akkor körülvesz, amit látok, szagolok, hallok, ami érzések előjönnek. Akkor és ott. Itt és most.
A pillanat igazsága.
Jó ez a felismerés. Ismét elönt a jóérzés, ismét elmosolyodom. A meredek emelkedőn figyelem a lábaim, érzem a talpam, a lábujjaim, a bokám, a térdem, a combom, ahogy dolgoznak. A hasam és a mellkasom, ahogy a levegő be-ki áramlása emeli, feszíti, majd elengedi. A kezem oldalán, a nyakamon, a fejem búbján a szellőt, ahogy hűsít. Egy madár éles, sivító hangja jut el a fülembe, meg is lepődöm, kiszakadok az előző testi érzékelésekből. Nemsokára felérek, megállok, szembe fordulok a kilátóval. Aztán pedig a nappal. Visszaáll a légzésem, csend van kívül és belül is. Becsukom a szemem, csak állok, talán fél vagy egy percig. Érzem ahogy a lábam a talajhoz kapcsolódik. Szilárdan, erősen. Érzem a kettő közötti kapcsolatot. Vagyok. Kinyitom a szemem, iszom pár kortyot, aztán irány lefelé. A lejtőn már lassabban esik jól futni, figyelek a testemre, érzem a gyomromban, hogy kívánja már a következő frissítést, a lábamban hogy így jó neki. Mindjárt visszaérek, mindjárt vége a mai futásnak, engedem ezt a megélést, testemnek és lelkemnek is. Felerősödnek az autók hangjai, már búcsúzom az erdőtől. Megállok, kifújom magam. Nyújtok, törölközöm, megeszek egy banánt, iszom, átöltözöm. Ez már egy másik jelenlét. Megérkezés és elengedés egyszerre.
Csak ott lenni, megélni. Figyelni az erdőre, magamra, ami történik, amit látok, amit érzek. Megfigyelem, nem ítélkezem, nem gondolom tovább. Csak befogadom, elfogadom. Néha kíváncsian. Ott lenni a mostban. Megélni a pillanat igazságát.
Október 3-i futásom a Budai-hegységben, útvonal itt elérhető.
