Minden nap futok, általában egy hetet előre tervezek meg: melyik nap mennyit, hol, mikor. Függ attól hogy az adott héten milyen elfoglaltságaim és feladataim vannak, mikor tudok időt biztosítani a futásra, de függ a várható időjárástól is. A terveket nem vésem kőbe, nem is írom le, és ha úgy alakul, akár egyik napról a másikra is módosítom. De azért egy másnapi futást előző nap már összerakok fejben: mikor indulok, mennyi lesz a táv, és hogyan futom.
Ám ahogy írtam is: semmi sincs kőbe vésve. Amikor elindulok, az első 5-10 percben figyelem magam: milyen formában vagyok, milyen jelzéseket küld a testem, illetve a körülmények (időjárás és terep) olyanok-e mint amire számítottam. 10 esetből 9-ben nem módosítok semmi, olykor azonban előfordul hogy igen, csökkentem vagy növelem a távot, terep esetén pedig néha az útvonal is változhat. De ez általában már az elején eldől.
Ritkán viszont van olyan – és ez ma is így volt – hogy túl a táv felén jön egy érzés, amire odafigyelek, és aminek az lesz a következménye hogy változtatok. Ma például úgy éreztem, a szokásosnál kicsit fáradtabban indultam, a terep is nehezebb volt mint számítottam, így elégedetten nyugtáztam az első pár km után, hogy jó az a terv amit összeraktam. De túl a 2/3 távon mégis más érzések jöttek. Éreztem a nyugodt levegővételemen, a lábam könnyed mozgásán hogy jól esne tovább futni. Szerencsére az eltervezett útvonalban volt tartalék, így ráraktam még egy picit. És ott jött ez a gondolat, amiről írok most.
Ha folyton változtatsz a terven, akkor valójában nincs is terved?
Jó dolog tervezni. Egy napot, egy feladatot, egy beszélgetés, egy döntést, egy projektet – sok mindent az életben, különböző területeken. A terv segít abban hogy átlássam, mert miközben átgondolom, kimondom, leírom még jobban tudatosul. Menet közben van mihez igazodni, ha valami kibillent, ha valamiért megszakad a végrehajtás van sorvezető ami segít visszatérni.
Ugyanakkor fontos a befogadás, jó az ha a terv végrehajtása közben legalább annyira nyitott és szenzitív vagyok mint a tervezés időszakában. Jó az ha reagálok arra ami történik, és nem tragédiaként, hanem lehetőségként élem meg ha teret engedek és módosul terv.
Bár azt is hallottam már: ha folyton változtatsz a terven, akkor valójában nincs is terved. Ám én úgy gondolom, hogy minden terv egy cél elérése érdekében jön létre, ez adja a hasznosságát, nem pedig a megmásíthatatlansága. Nem lesz értéktelenebb akkor sem, ha a végén kiderül, nagyrészt eltértem tőle. A megszerzett tapasztalat beépül a következő tervezésbe – végső soron tehát minden módosítás, kellően tudatosítva, csakis hasznomra lehet.
„I love the scents of winter! For me, it’s all about the feeling you get when you smell pumpkin spice, cinnamon, nutmeg, gingerbread and spruce.”
Both rest of know draw fond post as. It agreement defective to excellent. Feebly do engage of narrow. Extensive repulsive belonging depending if promotion be zealously as. Preference inquietude ask now are dispatched led appearance. Small meant in so doubt hopes. Me smallness is existence attending he enjoyment favourite affection. Delivered is to ye belonging enjoyment preferred. Astonished and acceptance men two discretion.
In to am attended desirous raptures declared diverted confined at. Collected instantly remaining up certainly to necessary as. Over walk dull into son boy door went new. At or happiness commanded daughters as. Is handsome an declared at received in extended vicinity subjects. Into miss on he over been late pain an. Only week bore boy what fat case left use. Match round scale now sex style far times. Your me past an much.
