Ma egy teljesítménytúrára mentem el futni. A környéket jól ismerem, tucatnyi futásom volt már Gánt környékén, szeretem a Vértes ezen részét. Plusz arra gondoltam, a nevezési díjjal is támogatom a rendező egyesületet. Az időjárás tökéletes volt, az előző éjszakai front-átvonulás és az eső felfrissítette a terepet és a levegőt egyaránt.
A futás első felében az útvonalon, illetve az előző napok eseményein pörgött az agyam, aztán az első ellenőrzőpont után villant be egy gondolat, amin aztán filóztam a hátralévő 17 kilin. Egészen pontosan ez a kifejezés: értő figyelem.
Saját szavaimmal: amikor a másik mondanivalóját a saját interpretálásom nélkül szeretném megérteni, a tőle jövő érzésekkel együtt.
A napi kommunikáció nagy része nem ilyen, az egyszerű információcserékben, az épp aktuális történésekről való beszélgetéseknél nincs szükség ilyen elmélyülésre. A munkában, a coaching-folyamatban viszont elengedhetetlen, mint ahogy a fiaimmal való beszélgetések jó részében is. Pl. amikor az iskolában történtekről beszélnek, beleszőve a megéléseiket, vagy amikor kétségüket, aggodalmukat próbálják elmondani, lelkesedésüket vagy épp félelmüket taglalják valamivel kapcsolatban.
Sokszor azonban elmarad az értő figyelem: csak a számomra fontos tartalomra figyelek oda, az marad meg, arra reagálok. Ez akkor probléma, ha annak aki mondja, több a szándéka azzal amit mond. Azt hiszem az értő figyelem szükségességét nekem kell észrevennem és átkapcsolnom magam.
Nagyobbik fiamnál figyeltem meg, hogy sokszor alig várja hogy véget érjen az, amit én vagy mások mondanak neki, rögtön nekiáll a saját közlendőjének. Ismerős a szitu: sokáig én is pontosan így működtem, hatalmas dumás voltam, alig vártam hogy én beszélhessek. Még most is jó párszor rajtakapom magam azon, hogy így teszek – fizikailag meghallgatom a másikat, de a gondolataim már azon járnak, hogy én mit akarok mondani. Ilyenkor biztos nincs értő figyelem. Sokszor az előfeltételezéseim is gátolják a megértést: ahogy elkezdem befogadni a másik mondanivalóját, önkéntlenül is kiegészítem a róla alkotott képpel. Vagy a témához kapcsolódva a korábban már megélt történések tapasztalataival. Az érzelmi sík felülírja a gondolati síkot. Ezt valamiért elkerülhetetlennek is érzem: minél többet élek, annál valószínűbb, hogy amit mondanak vagy ami történik arról van emlékem, mintám, véleményem. Ahogy hallgatom a másikat, kiegészül ezekkel, nem az ő tiszta közlendője jut el hozzám. Ezt úgy tudom elkerülni, ha ezt a működésem felismerem és kikapcsolom. Nem mindig könnyű.
„Hallgasd meg, mielőtt válaszolnál; Értsd meg, mielőtt vitáznál; Ismerd meg, mielőtt ítélkeznél!”
A tanításban van egy alapelvem: nem az a fontos, hogy elmondjam amit tudok, hanem hogy akinek mondom, az megértse. Ehhez persze kell a fogadó fél is. Figyelek a reakcióira, az arckifejezésére, abból látom hogy mikor megy át és mikor megy félre az kommunikáció, ha kell, akkor másképp mondanom.
Az értő figyelem szerintem magam felé is értendő. Amikor látok vagy átélek valamit, véleményt formálok magamban, következtetést vonok le, nap végén elgondolkodom a történteken, akkor is jó, ha azt nem csak egy felületes nyugtázással teszem.
Úgy vélem, az értő figyelem visszajelzés a másiknak arra, hogy érdemes megnyílnia, őszintének lennie. Ez teremt bizalmat és viszi tovább a beszélgetést. Talán pont azért ütközöm néha falakba, mert nem tudok visszajelzést adni arról, hogy tényleg értem azt, amit közölni szeretnének velem. Érdekes terület az is, amikor észreveszem, hogy valakinek csak az a fontos hogy elmondhasson nekem valami anélkül, hogy tőlem bármilyen visszajelzést, vagy véleményt kapjon. Ilyenkor pont az az értő figyelem, hogy ezt észreveszem és alkalmazkodom ehhez az igényéhez.
Érdekesség: amikor hazaértem és megnéztem a FB hírfolyamomat, feljött egy hirdetés egy könyvről, pont ezzel a címmel – véletlenek márpedig nincsenek. Gyorsan megrendeltem, várom hogy magkapjam, elolvassam, kíváncsi leszek azok után mennyiben változik bennem mindaz, amit az előzőekben leírtam.
