Egy hétköznap délelőtti átmozgató rövid futás volt. A Herceghalom és Bicske közötti bicikliútra mentem, ami párhuzamosan fut az 1-es főúttal, közel hozzá. Egyrészt szeretem, mert hosszú, egyenes, jól futható és ki tudom használni a monotonitást, jól támogatja az agyalást, ha épp arra vágyom. Másrészt pedig nagyon hangos tud lenni, főleg a reggeli csúcsidőben. Most is az volt, jöttek mentek az autók, olykor egy-egy nagy teherautó hangos dübögésével megfűszerezve.
Már visszafelé futottam, amikor hirtelen csend lett. Egy szinte mindig forgalmas, hangos országút mellett. Szürreálisnak tűnt.
Egy egész, hosszú percig csend.
Az a fajta csend, ami rögtön felhívja magára a figyelmet. Ha jól emlékszem, kicsit meg is torpantam. Rögtön kiszakad belőlem, hangosan ki is mondtam: köszönöm! Olyan jóleső érzés volt, bele is bizseregtem. Persze nem mértem, lehet hogy nem pontosan hatvan másodperc volt, de ez nem is lényeg. Az az érzés ami akkor jött (ennek már pár hete), azóta is bennem van. Ezt gondoltam akkor: ezért, ezért az egyetlen percért megérte. Ezért az ajándékért, hogy bár lehetett volna az egész futásom autók zajától hangos, de én mégis kaptam egy percet, egy perc tiszta csendet, ott és akkor ahol a legkevésbé sem számítottam rá.
Olyan ritka, hogy egyáltalán észrevesszük ezeket az igen pici, apró ajándékokat. Vagy ha észre is vesszük, valóban értékeljük. Pedig fiatalabb korban ez még könnyen megy – szerintem. Úgy általában, mindenkinek. Emlékszem, sok évvel ezelőtt, a Vörös-tengeren voltam egy búvártúrán. Az egyik merülés alkalmával, már visszafelé a hajóhoz tartva, kicsit hátrébb maradtam a csoporttól, amikor valamiért úgy éreztem, hátra kell fordulnom. Ott volt hozzám, odaúszott egész közel egy delfin. Ott is kb. egy percet kaptam: együtt pörögtünk-forogtunk a vízben, hihetetlenül jó volt. Hasonlóan mint ez a mostani: egy perc ajándék, amit észrevettem, megéltem, amiért igazán hálás voltam.
És most, ebben a futás közbeni élményben, nem is csak az a csend. Hanem hogy tudok így működni, hogy tudok a jelenben lenni, tudok észrevenni egészen apró dolgokat, és tudok értük hálás is lenni. Ezt tartom igazi értéknek.
(A borítóképet még régebben, Herceghalom határában készítettem.)
